Szülés előtt azt
terveztem, hogy a mi hálónkban, de a saját ágyában fog aludni a kicsi, a mi
ágyunk mellett. Ösztönösen így éreztem helyesnek. Már az első hónapokban
így aludtunk.
Az elképzelés bevált, csak annyi nehézség volt, hogy fel kellett
kelnem az ágyamból éjjelente ahhoz, hogy ki tudjam venni az ágyából. Ezért
közvetlenül az ágyunk mellé került az ágya és az én oldalamon levettük a rácsot.
Kb. 10 hónapos volt, amikor elkezdett minden apró zajra felébredni (még annyira
is, hogy egyik oldalról a másikra fordultunk), mivel láthatóan nyűgös volt
emiatt, áttettük a kiságyát a szobájába. Ez a szoba összenyitható a miénkkel,
így együtt, de mégis külön aludhattunk. Azonban éjszakánként az első szopiba
hiába aludt bele, amint betettem az ágyába azonnal felébredt és sírt. Újból
elringattam, de amint a matrachoz ért, felébredt. Ilyenkor vittem magammal a mi
ágyunkba.
Három nap után, visszatértünk az eredeti megoldáshoz. Közös szoba,
összenyitott ágyak. 13 hónapos kora óta nem szopizik éjszaka, így ebben az értelemben
átalussza az éjjelt. Most 2 éves, de hihetetlen "anya-szenzora" van,
ha felkelek, azonnal, a legmélyebb álmából is felébredve jön utánam, sírva.
Pedig semmilyen trauma nem érte, mindig együtt alszunk, csak rajtam nincsen
pelus, így néha ki kell mennem a mosdóba. A második babánkat várjuk, a
legnagyobb kérdés, hogy hogyan fogjuk altatni a kicsiket. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése